Hírek
2011. December 22. 08:05, csütörtök |
Belföld
Forrás: mno.hu
Az égig húzták az arany csíkot
Három emberrel a fedélzetén kezdte meg útját a Szojuz a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
A Szojuz TMA-03M típusú űrhajó a bajkonuri űrrepülőtérről szállt fel a terveknek megfelelően, közép-európai idő szerint délután. A csoport parancsnoka az orosz Oleg Kononyenko, a legénység tagja az amerikai Don Pettit és a holland Andre Kuipers. Az űrállomást pénteken érik el, ahol márciusig együtt dolgoznak három másik asztronautával. Az űrhajó rendszerei rendben működnek.
Nyolc perccel a felbocsátása után Föld körüli pályára állt, majd megkezdte az automatikus megközelítési manővert. A tervek szerint az új legénységre 71 kísérlet elvégzése vár, egyebek között mintát vesznek az űrállomás felszínéről, mert a tudósok arra kíváncsiak, hogy megélnek-e esetleg rajta mikroorganizmusok.
A következő hónapokban két Progressz teherűrhajó kapcsolódik az állomáshoz, valamint az ATV automata európai űrhajó és az első magánűrhajó, a teherszállító amerikai Dragon, amely szintén személyzet nélkül repül.
Jelenleg csak orosz űrjárművek tartják a kapcsolatot az állomással, de ez is veszélybe került, amikor augusztusban felrobbant egy Progressz. Ez volt az első ilyen baleset 1978 óta. Az Egyesült Államok mintegy 50 millió dollárt fizet az orosz űrügynökségnek egy-egy amerikai utasért.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 22:58, vasárnap | Belföld
Történelmi részvétel mellett nyert a Tisza Párt, új korszak kezdődhet Magyarországon
Óriási fölénnyel, minden bizonnyal kétharmados többséget szerzett a Tisza Párt.
2026. Április 12. 22:57, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak
2026. Április 12. 22:56, vasárnap | Belföld
Választás 2026 - Dobrev Klára lemondott a DK elnöki tisztségéről
Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció (DK) teljes elnöksége lemondott vasárnap éjjel, miután a párt nem szerzett mandátumot az országgyűlési választáson.
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
