Hírek
2020. Augusztus 06. 12:54, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Első kísérleti repülését hajtotta végre a SpaceX Starship űrhajója
Elon Musk SpaceX amerikai űrkutatási vállalata Starship nevű űrhajójának prototípusa végrehajtotta első kísérleti repülését: a majdan embert Holdra és Marsra szállító űrhajó 150 méter tett meg a levegőben és landolt.
A mintegy 45 másodpercig tartó repülés kedd éjszaka zajlott a Texas állam délkeleti részén fekvő Brownsville közelében és fontos lépés volt a Starship számára, mivel előző kísérletei sikertelenül, robbanással végződtek a kilövőállomáson.
"Valósnak tűnik a Mars. Felgyorsul az előrehaladás" - írta Twitter üzenetében a kísérlet után Musk. Közölte, hogy számos ilyen rövid repülést terveznek azelőtt, hogy a Starship magasabbra repülne.
A prototípus 30 méter magas, egy acélsílóra emlékeztet alakja, amelynek tetején egy kalap van.
Musk korábbi közlése szerint az űrhajó hosszú bolygóközi utakra akár száz embert tud majd szállítani, és többszöri repülésre lehet majd felhasználni.
Musk még tavaly ősszel úgy becsülte, hogy az űrhajót a következő félévben sikerül orbitális pályára állítani, és később már embert is szállíthat. Ezt azonban nem sikerült eddig megvalósítani.
Musk már korábban felvetette a Mars benépesítésének ötletét. 2016-ban ismertetett elképzelése szerint az első emberek már 2025-ben elindulhatnak a vörös bolygóra. Az amerikai űrkutatási hivatal legkorábban a 2030-as években tart megvalósíthatónak egy Mars-missziót.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
2026. Január 10. 09:09, szombat | Külföld
Giorgia Meloni: elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal
Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal a háborúról - hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök év eleji sajtótájékoztatóján pénteken.
