Hírek
2017. Május 13. 11:30, szombat |
Belföld
Forrás: infovárosok
Eurovízió 2017 - Ma este döntő Pápai Jocival
20:30-kor kezdődik az Elővízió, majd 21 órától a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál döntője, melyben Pápai Joci nyolcadikként lép színpadra. A műsorok a Duna TV-n és a Médiaklikken is láthatóak lesznek.
Pápai Joci pénteken úgy fogalmazott: büszke és bízik abban, hogy az ország is büszke a teljesítményére. Mint mondta, fanatsztikus, örökre szóló élmény volt a csütörtöki fellépés.
Az énekes korábban úgy nyilatkozott, hogy számára már az győzelem, hogy egyetlen romaként a döntő résztvevője lehet. Hozzátette: tudomása szerint az Eurovíziós Dalfesztivál történetében még soha nem volt roma előadó a döntőben, így számára óriási siker, hogy idáig eljuthatott. Kiemelte: csapata mellett az MTVA-tól is nagyon sok segítséget kap és kapott, hogy eredményesen haladhasson a döntőig vezető úton. "Valóra vált az álmom, együtt elértük, amiért hónapok óta keményen dolgoztunk" - mondta Pápai Joci.
A magyar versenyző mellett bejutott még a döntőbe a bolgár Krisztian Kosztov (Beautiful Mess), a belarusz Naviband (Story of My Life), a horvát Jacques Houdek (My Friend), a dán Anja (Where I Am), az izraeli IMRI (I Feel Alive), a román Ilinca feat. Alex Florea (Yodel It!), a norvég JOWST (Grab The Moment), a holland OG3NE (Lights and Shadows) és az osztrák Nathan Trent (Running On Air).
A keddi elődöntőből továbbjutott a svéd Robin Bengtsson (I Can't Go On), a portugál Salvador Sobral (Amar Pelos Dois), a belga Blanche (City Lights), az azerbajdzsáni Dihaj (Skeletons), az örmény Artsvik (Fly With Me), a moldovai Sunstroke Project (Hey Mamma), a lengyel Kasia Mos (Flashlight), az ausztrál Isaiah (Don't Come Easy), a görög Demy (This is Love) és a ciprusi Hovig (Gravity).
Az idei dalfesztiválon 42 ország vesz részt. Automatikusan döntős a rendező ország - amely az előző évi győztes, azaz idén Ukrajna -, valamint a dalfesztivált alapító öt állam, Spanyolország, Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 13:00, csütörtök | Belföld
MVM: az érkező földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapnak tájékoztatást az ügyfelek
2026. Február 26. 12:00, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter német beavatkozási kísérletekről beszélt a magyar választásokba
2026. Február 26. 09:00, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését
Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.
2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
