Hírek
2018. November 16. 14:01, péntek |
Belföld
Forrás: mti - fotó: police.hu
Felgyújtottak egy házat Dejtáron, elfogták a fiatalkorú gyanúsítottat is
Elfogtak egy fiatalkorút, aki társával a gyanú szerint rágyújtotta a házat egy nőre és három gyerekre tavaly Dejtáron.
A 17 éves fiú ellen emberölés kísérlete miatt indítottak nyomozást, társát már a bűncselekmény elkövetése után letartóztatták.
A most elfogott fiú 21 éves társa tavaly augusztus 7-én éjszaka felgyújtott egy udvaron álló melléképületet, amelynek a tetőszerkezete leégett. Öt nappal később az akkor 16 éves fiúval a családi ház bejárati ajtaja előtt különböző éghető anyagokat halmozott fel, azokat és az ajtó melletti bejárati ablakot égésgyorsító anyaggal leöntötték és meggyújtották - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Nágel Tamás elmondta: a házban tartózkodó nő és három kiskorú gyermek egy másik ablakon menekült ki a lángok elől.
A sajtóreferens közölte: a szakértői vélemény szerint a házban lévők élete közvetlen veszélyben volt és a tűz a szomszédos épületekre is átterjedhetett volna.
Mint elmondta, a fiatalkorú gyanúsítottat a napokban fogták el, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.
A 21 éves férfit még az esetet követően, 2017. szeptember 5-én letartóztatták, ő jelenleg más, vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt jogerős szabadságvesztését tölti.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság mindkettejük ellen emberölési kísérlet és közveszélyokozás miatt indított büntetőeljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 13:00, csütörtök | Belföld
MVM: az érkező földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapnak tájékoztatást az ügyfelek
2026. Február 26. 12:00, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter német beavatkozási kísérletekről beszélt a magyar választásokba
2026. Február 26. 09:00, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését
Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.
2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
