Hírek
2018. November 23. 14:09, péntek |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Két és félszeresére emelték az Otthon Melege Program keretösszegét

A kormány két és félszeresére emelte az Otthon Melege Program keretösszegét, így még többen tudnak olyan hűtőt, fagyasztót, illetve mosógépet beszerezni, amelyek hozzájárulnak a rezsiszámlák csökkentéséhez
- mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken. A kormány kiemelt célja, hogy mindenki be tudja szerezni az igényelt gépet, ezért a program 2 milliárd forintos keretösszegét 5 milliárd forintra emelték - tette hozzá.
Közölte: a minisztérium 30-50 százalék közötti pályázati többletre számított, azonban míg tavaly az érintettek 63 ezer pályázatot nyújtottak be, idén 119 ezer igény érkezett.
Régionként átlagosan 15-20 pályázatot küldtek be, a legtöbb pályázat pedig Észak-Magyarországról érkezett - fűzte hozzá.
Elmondta: a programban 2015 óta meghirdetett pályázatoknak köszönhetően az ország 260-270 millió kilowattórát spórolt meg, ami nagyságrendileg 80 ezer háztartás éves energiafogyasztását jelenti - tette hozzá.
A program keretében három kategóriában: az A+ kategóriában háztartásonként 20 ezer forintra, az A++-ban 40 ezer forintra, az A+++ kategóriában pedig 45 ezer forint támogatásra lehet pályázni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.
2025. Augusztus 16. 09:04, szombat | Belföld
Keleti Pályaudvar - Késnek a vonatok
Biztosítóberendezési hiba lassítja a vonatok fogadását és indulását a budapesti Keleti pályaudvarnál - közölte a Mávinform péntek délután a honlapján.