Hírek
2019. November 06. 08:02, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Kizártak egy francia filmrendezőt a szakmai szövetségből szexuális zaklatás vádja miatt
A francia filmrendezők szövetsége (SFR) kizárta Christophe Ruggiát a szakmai szervezetből, mert Adele Haenel színésznő megvádolta azzal, hogy 12 és 15 éves kora között a filmrendező rendszeresen zaklatta szexuálisan.
A mintegy háromszáz francia filmrendezőt tömörítő SFR közleményében jelezte, hogy a Médiapart internetes oldalon megjelent tényfeltáró riport után elkezdték Christophe Ruggia kizárási eljárását. Az 54 éves rendező a szervezetnek többször is elnöke volt 2003 és 2019 között. Filmjei közül a legismertebb a 2002-ben - az akkor 12 éves Adele Haenel főszereplésével - forgatott Ördögök.
A Mediapart oknyomozó portál vasárnap este tett közzé egy hosszú a riportot, amelyben a kétszeres César-díjas 30 éves francia filmsztár azzal vádolta meg Christophe Ruggiát, hogy első filmje, az Ördögök forgatásán, majd utána éveken át szexuális zaklatta. A hét hónapon át készült tényfeltáró riportban mintegy harminc ember szólal meg a színésznő környezetéből, és erősíti meg a rendező és akkor még gyerekszínésznő közötti kapcsolat tényét.
Christophe Ruggia ügyvédjei útján "határozottan visszautasította azt, hogy zaklatta vagy bármilyen módon fogdosta volna az akkor még kiskorú színésznőt".
"Tizenhét éve történt, ez egy nagyon hosszú út volt. A világ megváltozott. És ezért is beszélek, mert tartozom ezzel mindazoknak, akik megszólaltak a MeToo-ügyekben és akik megváltoztatták a perspektívámat mindarról, amit átéltem. És most én is szeretnék mindehhez hozzájárulni" - mondta a színésznő, aki annak ellenére nem kíván feljelentést tenni, hogy az ügy még nem évült el. Szerinte az igazságszolgáltatás nem hallgatja meg kellőképpen a szexuális zaklatás áldozatait. Mindenekelőtt a saját szakmájában szeretné a hallgatást megtörni, és felhívni kollegái figyelmét a felelősségükre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
2026. Január 10. 09:09, szombat | Külföld
Giorgia Meloni: elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal
Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal a háborúról - hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök év eleji sajtótájékoztatóján pénteken.
