Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2013. Március 09. 05:00, szombat | Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Korai halált okozhat a feldolgozott húsok gyakori fogyasztása

Korai halált okozhat a feldolgozott húsok gyakori fogyasztása

A kolbász, a sonka, a szalonna és más feldolgozott húsok gyakori fogyasztása úgy tűnik, hogy növeli a fiatalkori halálozás kockázatát - állapította meg egy félmillió embert vizsgáló tanulmány, amelyről a BBC számol be.

A tanulmány készítői arra a következtetésre jutottak, hogy a feldolgozott húsok fogyasztása növeli a kardiovaszkuláris betegségek, a rák és ebből kifolyólag a korai halálozás kockázatát. A húsok feldolgozása során használt só és tartósítószerek ugyanis károsak az egészségre.

A szakértők ezért inkább a sovány húsok fogyasztását ajánlják. A tanulmány 13 éves időtartama alatt mintegy félmillió, 10 európai országból származó ember adatait gyűjtötték be.

Azt is megállapították, hogy azok, akik gyakrabban fogyasztottak feldolgozott húsokat, nagyobb valószínűséggel dohányoztak is, voltak elhízottak és egyéb egészséget károsító szokásaik. A kutatók azonban azt mondták, hogy az említett egyéb kockázati tényezők figyelembevételével is a feldolgozott húsok nagyban növelték a rák és a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázatát.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Életmód

Művészetek Völgye - Csaknem háromezer program az idei fesztiválon

2024. Május 07. 14:06, kedd | Életmód

Egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 09:48, hétfő | Életmód

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás