Hírek
2013. Március 25. 09:00, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Magyar válogatott - A törökök leszakítása a cél Isztambulban - ELŐZETES

Sorsdöntőnek ugyan még nem nevezhető, de mindenképpen rendkívül fontos mérkőzés elé néz a magyar labdarúgó-válogatott, amely kedden Isztambulban a török csapat vendégeként lép pályára világbajnoki selejtezőn.
Egervári Sándor együttese pénteken drámai körülmények között 2-2-es döntetlent játszott a nagy rivális román együttessel úgy, hogy a vendégek a 92. percben szerezték az egyenlítő találatot. Ugyanezen a napon a törökök kétgólos győzelmet arattak Andorrában így négypontosra csökkentették hátrányukat a második helyért zajló versenyfutásban előttük álló magyar-román duóval szemben.
Legutóbb tavaly októberben a Puskás Ferenc Stadionban találkozott a magyar és a török csapat, s bár a vendégek szereztek vezetést, Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese fordított és végül 3-1-re győzött - ezzel 22 éves nyeretlenségi sorozatot szakított meg.
Ugyanakkor Isztambulban legutóbb 29 éve diadalmaskodott a magyar válogatott. Amennyiben ezt a rossz szériát is sikerülne megszakítania, komoly előnyre tenne szert a törökökkel szemben, s valószínűleg a harmadik helynél hátrébb nem végezhetne a sorozatban. Ezzel szemben egy hazai győzelemmel a törökök újra beszállanának a második helyért zajló versenyfutásba.
A keddi játéknapon a százszázalékos teljesítménnyel éllovas holland csapat a román együttest fogadja, míg az észtek az andorraiakat.
A D csoport állása:
1. Hollandia 5 5 - - 16- 2 15 pont
2. MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 12- 7 10
3. Románia 5 3 1 1 10- 6 10
4. Törökország 5 2 - 3 6- 6 6
5. Észtország 5 1 - 4 1- 9 3
6. Andorra 5 - - 5 0-15 0
A csoport keddi programja:
--------------------------
Észtország-Andorra, Tallinn 18.00
Törökország-Magyarország, Isztambul 19.30
Hollandia-Románia, Amszterdam 20.30
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.