Hírek
2012. Július 16. 15:21, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
MSZP: tudatmódosító szer hatása alatt nyilatkozott Orbán Viktor
Az MSZP szerint Orbán Viktor valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt nyilatkozhatott úgy a közelmúltban, hogy a kormány megvédte a nyugdíjakat, emelte a béreket és a megszorítások helyett újjászervezte az országot.
Burány Sándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a miniszterelnök pénteken, a Facebookon közzétett videóüzenetében bejelentette: Magyarország megnyerte a válságkezelésről szóló, másfél évig tartó brüsszeli vitát. "Mi a nyugdíjakat megvédtük, a béreket nem csökkentettük, hanem emeltük és megszorítás helyett inkább újjászerveztük az országot" - idézte a kormányfőt az ellenzéki képviselő, majd úgy folytatta, "nehéz szavakat találni ezekre a kijelentésekre". Elmondta, Orbán Viktor már kizárólag saját szavazótáborához szól, akik kritika nélkül elfogadnak bármit, ettől eltekintve azonban szerinte "ilyet csak olyan mondhat, aki valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll". A miniszterelnök állításait sorra véve Burány Sándor kiemelte: a nyugdíjak területén "nem történt más, minthogy az Orbán-kormány betartotta a törvényeket", miközben a hosszú távú nyugdíjkilátások kedvezőtlenné váltak azt követően, hogy a kabinet "egyszerűen lenyúlta" mintegy hárommillió ember nyugdíjmegtakarításait. Burány Sándor szerint nehéz nevetés nélkül megállni Orbán Viktor bérekre vonatkozó mondatát is, mivel szerinte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is azt mutatják, hogy csökkentek a nettó reálkeresetek és -bérek a kormány gazdaság- és adópolitikája miatt. "Ezek után szemrebbenés nélkül azt állítani, hogy emelték a béreket, ehhez igazán vastag bőr kell" - fogalmazott. A szocialista képviselő a kormány "sajátos szóhasználataként" értelmezte, hogy rendre az ország újjászervezéseként értelmezi a szocialisták szerint két éve folyamatos megszorításokat. Mint mondta, a kabinet inkább újra írja a magyar nyelv értelmező szótárát, csakhogy ezt ne kelljen bevallania.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 22:58, vasárnap | Belföld
Történelmi részvétel mellett nyert a Tisza Párt, új korszak kezdődhet Magyarországon
Óriási fölénnyel, minden bizonnyal kétharmados többséget szerzett a Tisza Párt.
2026. Április 12. 22:57, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak
2026. Április 12. 22:56, vasárnap | Belföld
Választás 2026 - Dobrev Klára lemondott a DK elnöki tisztségéről
Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció (DK) teljes elnöksége lemondott vasárnap éjjel, miután a párt nem szerzett mandátumot az országgyűlési választáson.
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
