Hírek
2011. December 14. 07:28, szerda |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Tüntettek az állampolgársági törvény megváltoztatásáért

A hatályos szlovák állampolgársági törvény módosítását követelték annak a tüntetésnek a résztvevői, amely kedden délután zajlott le Rimaszombatban.
A nagygyűlésre, amelyet a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) rimaszombati járási vezetése szervezett, annak kapcsán került sor, hogy a szlovák hatóságok a napokban felszólították a 99 éves Tamás Aladárnét, helyi lakost, aki tavasszal felvette a magyar állampolgárságot is, hogy adja le szlovák személyi okmányait, mert a törvény értelmében idegen állampolgárság felvételével a szlovák állampolgársága megszűnt. A mintegy 200-250 résztvevő nyilatkozatot fogadott el, amelyben kiállnak Tamás Aladárné emberi jogai mellett, s követelik a szlovák állampolgársági törvény megváltoztatását.
Az Új Szó című napilap internetes honlapja, az Új Szó Online szerint a nagygyűlésen hat civil szervezet képviselői szólaltak fel, többségük szlovákul és magyarul is elmondta beszédét. A résztvevők főként Rimaszombatból és környékéről, a Balog völgyéből, valamint Losonc és Tornalja térségéből érkeztek. A résztvevők az akció végén meghallgattak és elfogadtak egy nyilatkozatot is, amelyben elítélték a szlovák állampolgárságot új módon szabályozó, tavaly júniusban elfogadott törvényt és annak rendelkezéseit.
A könnyített honosításról hozott magyar döntésre reagálva Robert Fico kormánya tavaly úgy módosította a szlovák állampolgársági törvényt, hogy az a szlovák polgár, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti az eredetit. Az állampolgársági „ellentörvényt” a Híd magyar-szlovák párt szeptemberben az alkotmánybíróságon támadta meg, de a testület eddig nem foglalkozott az üggyel. Tamás Aladárné Szűcs Ilona a szimpátiatüntetés részvevőit levélben üdvözölte; levelét is két nyelven olvasták fel.
Ismert, a szlovák belügyminisztérium megvonta Boldoghy Olivér révkomáromi színész-vállalkozótól is szlovák állampolgárságát, miután nyáron felvette a magyar állampolgárságot. A révkomáromi férfi esete a magyar állampolgársági törvény nem sztenderd módosításának következménye – állította a szlovák külügyminisztérium állásfoglalásában, amely szerint az állampolgárság elveszítése egy másik állampolgárság önkéntes felvétele miatt nem ellentétes az európai normákkal.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 09:14, szerda | Külföld
Donald Trump: a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat Ukrajna
2025. Augusztus 19. 07:48, kedd | Külföld
Donald Trump: elérhetővé vált egy békemegállapodás
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására - közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.