Hírek
2020. December 22. 08:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Tüzet okozó tizenévesek ellen emeltek vádat Zalában
Gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás miatt emelt vádat a zalaegerszegi ügyészség két 15 éves fiú ellen, akik miatt egy évvel ezelőtt leégett a keszthelyi agráregyetem egyik pajtája, az abban tárolt szénabálákkal.
Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel azt közölte: a két fiú tavaly decemberben Keszthelyen bement az állami tulajdonú, de a Pannon Egyetem vagyonkezelésében lévő nyitott pajtába, ahol 250 szénabálát tároltak.
A fiúk a bálákra ülve beszélgettek, zenét hallgattak, közben egyikük öngyújtóval meggyújtott egy marék szénát. Ezt a tüzet még sikerült eloltaniuk, de ezután a másik fiatal lángra lobbantotta az egyik szénabálát, amelyre további szénacsomókat dobtak, ezt a nagyobb tüzet pedig már nem tudták elfojtani, ezért értesítették a tűzoltókat.
A tűz a több száz szénabáláról az épületre és annak tetőszerkezetére is átterjedt, több mint hárommillió forint kárt okozva. A tűzoltóknak köszönhetően az épület más részeiben lévő, mintegy hétmillió forint értékű mezőgazdasági felszerelés, takarmány, gép és eszköz nem károsodott, de a fiatalok az ügyészség szerint a tűzzel így is közveszélyes helyzetet teremtettek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
2026. Január 12. 07:37, hétfő | Belföld
MÁV-csoport: tavaly 179 közösségi közlekedésben dolgozót bántalmaztak
2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben.
2026. Január 12. 07:36, hétfő | Belföld
Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön
Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog.
