Városlista
2024. június 17, hétfő - Laura

Hírek

2018. Március 07. 19:06, szerda | Belföld
Forrás: mti

Végső búcsút vettek Tahi Tóth László színművésztől

Végső búcsút vettek Tahi Tóth László színművésztől

Családja, pályatársai, barátai, tisztelői körében helyezték végső nyugalomba Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt szerdán a budapesti Farkasréti temetőben.

"Csodálatos színész voltál, a legnagyobbak közül való, ugyanolyan rejtélyes és titokzatos, mint a hivatásod" - búcsúzott Tahi Tóth Lászlótól a Vígszínház társulata nevében Eszenyi Enikő, az intézmény igazgatója.

Emlékeztetett arra, hogy Tahi Tóth László több mint fél évszázadon keresztül játszott színpadon, a színészetet hivatásának tekintette. "Tudtad, hogy milyen illékony a pillanat művészete, de azt is, hogy a megismételhetetlenség az ereje" - fogalmazott.

Platonovot, az egyik legmisztikusabb drámai hőst a világirodalomban azért csak vele tudta elképzelni a rendező, mert Tahi Tóth László tragikus pillanatait mindig szellemesség és groteszk követte, e kettősséget könnyedén és leleményesen váltogatta - mutatott rá.

Lukács Sándor színművész azt emelte ki, hogy Tahi Tóth László az 1960-as és 1970-es években játékával szinte megelőzte a korát, a Várkonyi Zoltán rendezte A nyár című darabban is egészen újszerű, groteszk stílust hozott, amelyet addig nem nagyon láttak hazai színpadokon. Ami még különösebb, ezt a fanyar iróniát át tudta menteni drámai szerepeibe is - tette hozzá. Lukács Sándor Csehov Platonovját és Csurka István Házmestersiratóját említette példaként, amelyek főszerepeiben Tahi Tóth László brillírozott. Megemlítette még a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt is, amelyet fiatalságuk nagy kalandjának nevezett.



Tahi Tóth Lászlót nagyszerű művészként jellemezte, aki kitartóan a maga útját járta, az erőszakosságot és az akarnokságot ki nem állhatta, de nem szerette a strébereket és a magukat mindig jó színben feltüntetőket sem.

Székhelyi József színművész a közös időtöltéseket elevenítette fel, amelyeken "rendíthetetlenül szűkszavúan" rengeteget teniszeztek. Emlékezett többek között a margitszigeti programokra, meccsekre, tévéfelvételre, ebédekre, a Bárdy György-versenyre és díjátadóra.

Tahi Tóth László életének 75. évében február 22-én hunyt el.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 17. 08:35, hétfő | Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: díszőrség lesz a budai Várban

Új tradíció kezdődik a budai Várban, mostantól a hét területvédelmi tartalékos ezred kéthetes váltásban a Honvédelmi Minisztérium főépülete előtt teljesít díszőrséget

2024. Június 16. 10:33, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Június 16. 10:27, vasárnap | Belföld

Három hét van a választási plakátok eltávolítására

Még valamivel több mint három hetük van az önkormányzati, nemzetiségi és EP választáson induló jelölteknek és jelölőszervezeteknek arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában a közterületeken elhelyezett plakátjaikat.

2024. Június 15. 11:07, szombat | Belföld

Karácsony Gergely: legyen új választás

Legyen új választás, ezt fogom képviselni - jelentette ki a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálása után Karácsony Gergely a sajtó képviselőinek a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) épülete előtt tartott demonstráció