Hírek
2019. Május 21. 12:08, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel
Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében
- közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden az M1 csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.
Bugár Csaba kiemelte, a Diákhitel 1 keretén belül nyelvtanulásra felvehető 500 ezer forint nagy segítséget jelent a hallgatóknak.
Számításaik szerint idén körülbelül háromezer hallgató fogja igényelni a hitelt, a következő években pedig folyamatosan nő majd ez a szám - tette hozzá.
A nyelvi diákhitelt egy év után a hallgató által meghatározott futamidő - maximum öt év - alatt kell visszafizetni. Törlesztésmérséklést és kedvezményeket nem lehet igénybe venni - ismertette.
A vezérigazgató kitért arra is, hogy a tandíjra felvehető Diákhitel 2-t minden ötödik önköltséges hallgató felveszi. 2018-ban ennek kihasználtsága több mint harminc, a szabad felhasználásúé pedig hat százalékkal nőtt.
A bedőlt hitelek aránya nyolc-kilenc százalék - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
